Folytatódott számunka az U12-es Regionális Dél-Nyugat bajnokság.
Egy hét alatt 2 mérkőzést játszottunk, mert szeptember 23-án pótoltuk az első fordulót Dunaföldváron, ahol a Holler UNFC ellen magabiztos győzelmet szereztünk. Ügyesek voltak a srácok, futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, melyeket többnyire sikerült gólra váltanunk.
Holler UNFC - Siófoki Bányász SE 1-15
Szeptember 26-án “hazai” pályán játszottunk a Nagyatádi FC csapata ellen, ahol az első pillanattól az utolsóig domináltunk, magabiztosan, szépen játszottunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket. Sajnos csak a 40 %-át rúgtuk be, de reméljük változni fog a jövőben, mert nem lesz minden mérkőzésen ennyi helyzetünk.
Szeptember 12-én számunkra is megkezdődött az U12-es Regionális bajnokság. Az első fordulót halasztottuk nemzetközi tornán szereplés miatt.
A második fordulóban a Bonyhád VLC korosztályos csapata volt az ellenfelünk, ahol tetszetős, magabiztos játékkal szereztük meg a győzelmet. Aminek kimondottan örültem, hogy a hangsúlyosan gyakorolt dolgokat nagyrészt viszont tudtam látni..
Siófoki Bányász SE - Bonyhád VLC 14-2
A harmadik fordulóban Balatonlellére látogattunk, ahol egy sokkal szorosabb mérkőzést sikerült produkálnunk, mint előzetesen vártam. A játék is döcögős volt, de így is szép kombinációkból sikerült gólokat szereznünk. Büszke vagyok a srácokra, hisz tényleg az utolsó másodpercig tűzben voltak, meg akarták nyerni a mérkőzést. Az utolsó negyedben osztálykülönbség volt a két csapat között, vegül Németh-Hám Dániel 40 másodperccel a vége előtt szerezte meg a mindent eldöntő gólt.
Szeptember 6-án a 2015-ös korosztályunk 2 csapattal vett részt Parndorfban egy nemzetközi tornán, ahol a 16 csapatos tornán a 10. és 12. helyet szereztük meg. Nagyon örülök annak, hogy mindkét csapatunk a tanultakat próbálta alkalmazni, szép játékra törekedett. Külön örülök, hogy annak ellenére, hogy ebben a korosztályban 1 kapusunk van, a másik csapatunk mezőnyjátékosokkal oldotta meg, szuperül teljesítettek!
Siófoki Bányász SE U11_Molnár Ferenc edző beszámolója:
Kétnapos, rangos nemzetközi tornán vett részt a siófoki U11-es csapat Hévízen, ahol összesen 18 együttes mérte össze tudását. A mezőny rendkívül erős volt, hiszen többek között az FTC, a Puskás Akadémia, az Illés Akadémia, Gödöllő, valamint a szlovén Muraszombat és Lendva csapata is részt vett a tornán.
Az első napon a helyosztókra került sor, amelyek alapján a csapatok a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában vagy a Konferencia Ligában folytathatták a küzdelmeket. A siófokiaknak sajnos nem sikerült jól ez a nap: több játékos is tudása alatt teljesített, így csapatunk a Konferencia Ligába került.
A vasárnapi második napra azonban egy teljesen más Siófok érkezett!
A fiúk határozottabb, bátrabb és sokkal jobb játékot mutattak. Ádám Péter Dennis vezérletével mérkőzésről mérkőzésre javult a teljesítmény, a csapat pedig nagyszerű meneteléssel egészen a végéig harcban volt az első helyért.
A Siófok végül ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a Király Focisuli, így az egymás elleni eredmény döntött. Mivel a Király Focisuli 1–0-ra legyőzte csapatunkat, ők szerezték meg az első helyet, míg a siófoki U11 ezüstéremmel zárta a tornát.
A 18 csapatos, erős nemzetközi mezőnyben ez nagyon szép eredmény! Különösen annak fényében, hogy a gyengébb első nap után a csapat képes volt talpra állni, összeszedni magát, és vasárnap megmutatni, mire is képes valójában.
Pro Filii Alapítvány „U19-es korosztály erdélyi testvérvárosba utazás-támogatása” néven 3.757.750.- Ft összegű támogatással segítette az egyesületünket. Pályázatunk célja: „U19-es csapat első helyen végzett a bajnokságában,33... Bővebben
Az augusztus 13-i közgyűlés 3/2021. számú határozata alapján 2021. szeptember 1-től a havonta fizetendő tagdíj összege egységesen 4.500 Ft. A tagdíjat 12 hónapon keresztül kell... Bővebben
„2021.09.14 napján megjelent a Siófoki Bányász Sportegyesület fejlesztési programja megvalósításához szükséges forrás biztosításáról szóló 1635/2021. (IX. 14.) Korm. határozat. A Korm. határozat értelmében a Siófoki... Bővebben
A Siófoki Bányász 100 éves Jubileuma alkalmából megjelent 2 kötetes kiadvány Rózsa Tibor szerkesztő közreműködésével és a Siófoki Bányász SE kiadásában. A 2 kötet bemutatja... Bővebben
Elkészültek a klub logójával díszített, kézzel varrt kék-sárga maszkok, amiket büszkén viselhetnek mostantól a Siófoki Bányász labdarúgói és szakemberei. A koronavírus-járvány idején csapataink mérkőzésekre és... Bővebben
Látványos gólösszefoglaló a Siófoki Bányász – Puskás Akadémia kiemelt U12-es bajnoki mérkőzésről, melyet a mieink fölényesen, 16-0-ra nyertek meg. #szépvoltfiúk
Újdonság klubunknál! Játékosaink és edzőink azonosító kártyát vehetnek át, mellyel látogathatják a BFC Siófok és a Siófoki Bányász sportrendezvényeit – természetesen miután újra nézők előtt... Bővebben
A kiemelt U12-es bajnokság szombati fordulójában a Siófoki Bányász csapata 0-0-s döntetlenre végzett a Pécs otthonában. Deme Norbert edző értékelése: A hétvégi ellenfelünk a nagy... Bővebben
Siófoki Bányász SE
1 nap ezelőtt
Kiss Ákos, U12 edző:
Folytatódott számunka az U12-es Regionális Dél-Nyugat bajnokság.
Egy hét alatt 2 mérkőzést játszottunk, mert szeptember 23-án pótoltuk az első fordulót Dunaföldváron, ahol a Holler UNFC ellen magabiztos győzelmet szereztünk. Ügyesek voltak a srácok, futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, melyeket többnyire sikerült gólra váltanunk.
Holler UNFC - Siófoki Bányász SE 1-15
Szeptember 26-án “hazai” pályán játszottunk a Nagyatádi FC csapata ellen, ahol az első pillanattól az utolsóig domináltunk, magabiztosan, szépen játszottunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket. Sajnos csak a 40 %-át rúgtuk be, de reméljük változni fog a jövőben, mert nem lesz minden mérkőzésen ennyi helyzetünk.
Siófoki Bányász SE - Nagyatádi FC 18-0
⚽️Hajrá Bányász!⚽️ ... See MoreSee Less
Share on FacebookShare on TwitterShare on Linked InShare by Email
Comment on Facebook
Siófoki Bányász SE
2 héttel ezelőtt
Kiss Ákos, U12 edző:
Szeptember 12-én számunkra is megkezdődött az U12-es Regionális bajnokság. Az első fordulót halasztottuk nemzetközi tornán szereplés miatt.
A második fordulóban a Bonyhád VLC korosztályos csapata volt az ellenfelünk, ahol tetszetős, magabiztos játékkal szereztük meg a győzelmet. Aminek kimondottan örültem, hogy a hangsúlyosan gyakorolt dolgokat nagyrészt viszont tudtam látni..
Siófoki Bányász SE - Bonyhád VLC 14-2
A harmadik fordulóban Balatonlellére látogattunk, ahol egy sokkal szorosabb mérkőzést sikerült produkálnunk, mint előzetesen vártam. A játék is döcögős volt, de így is szép kombinációkból sikerült gólokat szereznünk. Büszke vagyok a srácokra, hisz tényleg az utolsó másodpercig tűzben voltak, meg akarták nyerni a mérkőzést. Az utolsó negyedben osztálykülönbség volt a két csapat között, vegül Németh-Hám Dániel 40 másodperccel a vége előtt szerezte meg a mindent eldöntő gólt.
Balatonlelle SE - Siófoki Bányász SE 5-6 ... See MoreSee Less
Share on FacebookShare on TwitterShare on Linked InShare by Email
Comment on Facebook
Gratulálok!
Siófoki Bányász SE
1 hónap ezelőtt
U12, Kiss Ákos, edző:
Szeptember 6-án a 2015-ös korosztályunk 2 csapattal vett részt Parndorfban egy nemzetközi tornán, ahol a 16 csapatos tornán a 10. és 12. helyet szereztük meg. Nagyon örülök annak, hogy mindkét csapatunk a tanultakat próbálta alkalmazni, szép játékra törekedett. Külön örülök, hogy annak ellenére, hogy ebben a korosztályban 1 kapusunk van, a másik csapatunk mezőnyjátékosokkal oldotta meg, szuperül teljesítettek!
Eredményeink:
“B” csapatunk eredményei:
ESV Parndorf-Siófok: 1-0
Siófok-LAC Inter rot 0-1
Siófok-Cegléd 1-0
Helyosztók:
Siófok-Üstökös Győr 1-1(büntetőkkel 2-1)
Siófok A-Siófok B 2-0
Pápa-Siófok 2-0
“A” csapatunk eredményei:
Siófok-ASV 13 0-1
Soproni FAC-Siófok 0-2
SV Strasshof-Siófok 0-0
Helyosztók:
Siófok-ASK Klein-Neusiedl 2-0
Siófok A-Siófok B 2-0
LAC Inter rot- Siófok 2-1
Köszönjük a azülők segítségét az utazásban, szállásban és nem utolsó sorban a szurkolásban!
Hajrá Bányász SE ⚽️ ... See MoreSee Less
Share on FacebookShare on TwitterShare on Linked InShare by Email
Comment on Facebook
Siófoki Bányász SE
1 hónap ezelőtt
Siófoki Bányász SE U11_Molnár Ferenc edző beszámolója:
Kétnapos, rangos nemzetközi tornán vett részt a siófoki U11-es csapat Hévízen, ahol összesen 18 együttes mérte össze tudását. A mezőny rendkívül erős volt, hiszen többek között az FTC, a Puskás Akadémia, az Illés Akadémia, Gödöllő, valamint a szlovén Muraszombat és Lendva csapata is részt vett a tornán.
Az első napon a helyosztókra került sor, amelyek alapján a csapatok a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában vagy a Konferencia Ligában folytathatták a küzdelmeket. A siófokiaknak sajnos nem sikerült jól ez a nap: több játékos is tudása alatt teljesített, így csapatunk a Konferencia Ligába került.
A vasárnapi második napra azonban egy teljesen más Siófok érkezett!
A fiúk határozottabb, bátrabb és sokkal jobb játékot mutattak. Ádám Péter Dennis vezérletével mérkőzésről mérkőzésre javult a teljesítmény, a csapat pedig nagyszerű meneteléssel egészen a végéig harcban volt az első helyért.
A Siófok végül ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a Király Focisuli, így az egymás elleni eredmény döntött. Mivel a Király Focisuli 1–0-ra legyőzte csapatunkat, ők szerezték meg az első helyet, míg a siófoki U11 ezüstéremmel zárta a tornát.
A 18 csapatos, erős nemzetközi mezőnyben ez nagyon szép eredmény! Különösen annak fényében, hogy a gyengébb első nap után a csapat képes volt talpra állni, összeszedni magát, és vasárnap megmutatni, mire is képes valójában.
Gratulálok a csapatnak!
Hajrá Bányász
Hajrá Siófoki Bányász SE! ... See MoreSee Less

Nagy gratula